A műfű története egyértelműen a sportvilághoz kötődik, ami nem meglepő, hiszen a sportolási célra gyártott termékek száma, aránya mindig is jelentős volt. Az viszont érdekes tényállás, hogy a műfű hasznosítása és fejlesztése évtizedekig csak a sportpályákra korlátozódott, az egyéb területeken történő alkalmazás pedig sokáig váratott magára. Na de, lássuk a pontos adatokat, hogy mi mikor is történt valójában:
1960-ban, az amerikai North Carolina egyetemen állt össze egy olyan kutatócsoport, amely évekig kimondottan egy szintetikus sportpálya felület kialakításán dolgozott. Az első műfüves borítás a Chemgrass nevet kapta, amelyet hivatalosan egy szintén amerikai, Rhode Island-i iskolában mutattak be 1964-ben. A nagyobb figyelmet mégis a következő év hozta el, amikor a Houston Astrodome stadion megkapta ezt a különleges borítást. Fontos megjegyezni, hogy akkoriban még a műfűre nem egy globális innovációként tekintettek, hanem inkább konkrét problémák megoldásában gondolkoztak. Az előbb említett sportlétesítmény esetében például az volt a mozgatórugó, hogy a fedett stadionban nem sikerült az élő füvesítés. Ez az első generációs műfű egyébként meglehetősen kezdetleges volt: nylon anyaga révén kellemetlen és költséges volt, mégis sokan felfigyeltek rá, így 1967-ben hivatalosan is szabadalmazták.
Az 1970-es évektől jelent meg a műfüvek második generációja, amely ezúttal már polipropilénből készült. Egy fokkal kellemesebb hatást nyújtott, de a jelenkori minőségtől még mindig távol állt. Az újdonságot inkább az hozta, hogy hatékonyabb lett az előállítása, valamint más sportágak is integrálni kezdték, így például a hokisport vagy a tenisz. Természetesen a rekreációs sport is egyre nagyobb mértékben alkalmazni kezdte a műfüvet, ahogy azt a korábbi iskolai pálya-borítás is mutatja.